A férfiak undorítóak. Tele van a talpuk bőrkeményedéssel. Szőrös a válluk. Egész nap finganak az előző esti sörtől. Üvöltve csocsóznak. Alig bírják kipiszkálni a fogaik közül a lerágott körmüket. És teljesen antiesztétikusan maszturbálnak. Ezért most nőkről lesz szó.
A rockandroll férfimunka, Koncz Zsuzsa hazájában pedig még sokkal inkább. (Jól hangzó, ám hamis felütés, hiszen Koncz Zsuzsa hazájában a rockandroll valójában senkié sem.) Tisztán csajokból álló punkegyüttessel nekivágni Budapestnek tehát nem sok jóra garancia, és mégis. Amikor először láttam az Ex-Costa honlapját, a bennem élő, és könnyűzenei kérdésekben hihetetlenül éles szemű dögkeselyű a vállamra tette a kezét, és a fülembe súgta utasításait. Ezek alapján én, a haverom, aki Kylieban hisz, meg az ő haverja, aki még egy Nickelback lemeznek is képes tízből hat pontot adni, elmentünk Ex-Costa koncertre, a Süss Fel Nap Gyermekmegőrzőbe.
A színpadon három, egyenként 160 centi, összesen 53 éves lány állt, a klasszikus gitár-basszusgitár-dob felállásban. Egy ideig hangoltak, a lehető legalacsonyabbra állították a mikrofonállványokat, majd elkezdtek rockolni. Nem emlékszem, mikor voltam utoljára punkkoncerten, de ez majdnem az összes eddigit verte. A zenére nem érdemes sok szót vesztegetni (bár dícséretesen nem a huszonöt évvel ezelőtt londoni, hanem a tizenöt évvel ezelőtti dél-kaliforniai változatot erőltették), mert ez egy punkkoncert, bazmeg, viszont az attitűd annyira ott volt, hogy nyugodtan lehettek volna ők '88-ban az oakland-i Ashtray foglaltházban az Operation Ivy előzenekara. Minden megvan bennük, ami egy csajpunk-zenekarba kell: visítás, férfiszívet melengető lánytémák (szerelem, szobafogság, berúgás), és valami olyan megmagyarázhatatlan szexepil, ami csak öv alatt hat. A számok között felkonfok ('Ez a szám arról szól, hogy milyen szar tanulni. Tegnap is sokat kellett tanulnom!!!' 'Ez volt az első szám, amit írtunk. Most eljátsszuk a második számot amit írtunk.'), olyanok voltak mint a Ramones-féle vantúszrífór, a 'pogózzatok már bazmeg..., nem pogóztok? ...akkor pogózunk mi!' beszólás pedig engem végleg zsebre vágott. Mit mondjak, még az Offspring She's Got Issues című számát, illetve Afroman Mer' beszívtam című magyarítását is úgy játszották, hogy örült a szívembe tetovált London's Burning felirat. Kedves lányok, ha egy jótanácsot adhatok, írjatok számokat a mindennapi életetek problémáiról, a menstruálásról, merevrészeg csávókról, a lógó melltől való félelemtől és a bikinivonalatokról. Zabálni fogjuk.
---
A fanszőrzet pedig csodálatos hidat képez az Ex-Costa és imádatunk második tárgya, Merrill Nisker, azaz Peaches között. Peaches nem punkzenét játszik, karizmája elől viszont visítva szaladna szerteszéjjel Björk, PJ Harvey és Courtney 'nem-adom-oda-az-utolsó számát-mert-én-csinálok-belőle-pénzt-bazmeg' Love is. Taktikája nagyon egyszerű: saját pályájukon verni meg a férfiakat. Asztal alá inni őket, bozontosabb hónaljszőrzetet növeszteni, és legfőképpen sokkal mocskosabban beszélni náluk a szexről.
Merrill Nisker kanadai születésű, egy folkzenekarban kezdte, és elég ronda. Még otthon ismerkedett össze Gonzales-szel, aki egy hasonlóan csúnya, ám férfi MC, játszottak együtt egy csomó együttesben például a The Shit nevűben), majd amikor a többi tag már nem bírta a folyamatos alpáriságot, áttelepültek Berlinbe és duóként sokkolták tovább a közönséget. Bár lemezeiket külön jelentetik meg (persze rendszeresen fícsöringelnek egymáséin), turnézni szinte mindig kettesben mennek, és együtt is adják elő káromkodásokra, hülye jelmezekre és debil zenékre épülő produkciójukat. Aki még soha nem látta a műsort, az képzelje el Peaches Diddle My Skittle című videóklipjét, amelyben a művésznő két fémgolyót helyez rózsaszín cicanadrágjába, majd hereként játszadozik velük közben pedig macsósan kihívóan néz a kamerába. És ahogy Peaches kimondja a motherfucker szót, abban több magamutogatás és fenyegetés van, mint a komplett Courtney Love életműben.
---
A blog mint olyan minden kétséget kizáróan a harmadik legszarabb dolog az interneten, közvetlenül az irc és a fórumok után. Annyira gáz, hogy már a Newsweek is elismerően ír róla. Éppen azokhoz a három mondatnál tovább egy szövegre koncentrálni képtelen szerencsétlenekhez juttatja el a nyilvánosságot, akik elől azt valójában el kéne zárni egy ládába, a kulcsot pedig rám bízni. A magyar blogok még a nemzetközi mezőnyből is kirínak ürességükkel és belterjességükkel, és abban a pillanatban amikor már az egész jelenséget végképp leírnád, és a naponta blogokon futott körödet is inkább pornószájtokra és angol lemezkritikákra csoportosítanád át, akkor megjelenik a színen Suematra és beszarsz.
Suematra nagyon magas lány, a cicijeire és a segge méretére panaszkodik, problémája van a csávókkal, bankban dolgozik, és minden bizonnyal kurva jó nő (vagy összeomlok). Az egyszerűség kedvéért ő a magyar Bridget Jones, ha az egy értékelhető mű lenne. Suematra az élete apró problémáiról ír, a pletykáló szomszédasszonyokról, munkahelyi konfliktusokról, a gázóráról és a másik főszereplőről, Ex-Házinyúlról, de olyan stílusban, hogy nehéz megérteni, miért nem valami kreatív melója van. Lehet, hogy ő sem érti. Ráadásul megvan az a különleges képessége, hogy minden egyes bejegyzése olyanra sikerül, amitől minden kulturált hím erős gondolkodásba kezd. Én például azon szoktam, hogy milyen lehet kiskosztümben, mély dekoltázzsal.
|
