|
Félszeg gondolatok
|
Dávid Ibolya, ha eszembe jut, mindig felizgat. Szeretem az érett, szőke nőket. A kicsit csontosakat, kemény, sötét húsú combjukat, izmos hátukat. Dávid engem nem mint politikus érdekel, hanem mint nő. Izgató az is, hogy ő egy igazságügy-miniszter. Egy olyan asszony képe tűnik hát elő, akit, ha sikerülne megszereznem, önmagát, múltját, karrierjét dobná el a szerelemért. Kis tömzsi farkammal, legszívesebben úszás után, amikor lúdbőrzik a fenék, szereznék örömet neki.
Vagy mikor imádkozik. Kis kosztüm-szoknyácskáján hátul egy kis vágat van. Ahogy térdepel a nyikorgó imazsámolyon, homloka - ez a komoly, hatalmas, felelősségteljes homlok - még nyirkos a szenteltvíz érintésétől. Átölelem, apró, kicsikét megereszkedett melleit öklömbe fognám, és a vágaton felnyúlva, kezemmel régimódi bugyiját kitapogatnám, óvatosan, a Hiszekegy sorvégein rántanék rajta nagyobbakat.
Nem engedném neki, hogy szájába vegyen. Ha mégis ölembe hajtja fejét, és rám pillant, addig cirógatnám, míg kedvet nem kapna, hogy tűsarkúját a golyóimba mélyessze. Kedvelnénk a gyors numerákat is. Pártrendezvényen a női vécében üldögélnék, várnék rá. Amikor kettőt kopog, majd halkan besurran, én már felkészültem, arcomat a szőrébe fúrom, és nyelném-nyelem az aranysárga húgyot.
Így lenne boldog az én életem.
|
Ékes Péter, 13 éves
|
| főoldal |
 |
|
|
|
