1984-ben 1 füzetet és 2 cerkát (B-s vagy HB-s volt jó) kellett küldenünk nicaraguai pajtásoknak. A köztévé állami hirdetése, ami a mese előtt a legkisebb tévénézőknek szól, arra bíztatja a mostani kisiskolásokat, hogy három cipősdoboznyi játékot/tanszert küldjenek a határon túli gyerekeknek, "akik épp úgy magyarok mint Te." A társadalmi hirdetés perceiben lelkes tanulók dobozolnak füzetet, vinyettát, filcet, könyvet színezőt és mindent, amit az egyiptomi bikához címzett kádárista Office Depot valaha forgalmazott. A jóságos logopédus hangú narrátornő bíztatja a fogyó létszámú kis magyarokat, hogy beszélgessenek szüleikkel arról, hogy a fenébe lakhatnak külföldön is olyanok mint ők.
 |
| Nem, nem, soha! |
A gyerekeknek szóló, de szülőknek feladatot jelentő reklámok általában undorítóak. A politikai gyerekreklámok pedig felbüfögtetik az epét is a jó ízlésű emberekben. Mert a kisfilm nem karitatív felhívás, hiába álcázzák.
Karitatívnak nem a gyerekeknek kell lenni, vagy ha igen, akkor nem pénzért vett tárgyakkal, hanem küldjük őket gesztenyeavart szedni az aknázómoly ellen, de inkább ezt se szervezetten-országosan ha lehet. Karitatívkodni egyébként pedig akkor szokás, ha hirtelen baj van, például ha egyszerre kell bombáznunk és etetnünk egy közép-ázsiai országot, vagy árvíz viszi el az Ukrajnában élők házát. A reklám viszont általában, a központba beküldendő csomagokról szól, amit általában, a határon túl élő magyar gyerekek kapnak.
A reklám oly lesajnálóan beszél az erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai gyerekekről, mintha megannyi kisbicebóca éhezne a szomszédos börtönökben. "Minden szarnak örülnek, mert ott semmi sincs, ami itt magától érthetődő." "sugallja a vidám reklám, ahol szép osztályteremben szép gyerekek dobozolnak. Ez a legnagyobb szemétség az egészben. Mert igaz, hogy a környéken sok helyütt rosszabb az életszínvonal, de azért túlzás volna azt állítani, hogy Szabadkától Nyitráig egyetlen magyar gyerek se veszi le a gatyáját a szaráshoz, mert úgyis lyukas neki. Ha már azt kell elmondani a gyerekeknek, hogy ott élnek ugyanolyan magyarok mint te, akkor lesajnáló alamizsnálkodás helyett másra volna szükség. Ha gyerekajándék kell, akkor mondjuk ki, XY és családja bajban van. Vagy X faluban a gyerekeknek nem jutott tankönyv. De ez a reklám sért minden olyan magyart, aki ha jól-rosszul, de él a határon túl, mert dolgozik, és vett tegnap is egy könyvet. Ez a reklám nem azt segíti, hogy az anyaországi gyerekek megértsék a határ nem egyenlő nemzet tételt, hanem hogy leszegényrománozzák az erdélyi ismerőseiket.
Egy szabadkai ismerősöm mesélte a közelmúltban, mennyire gecik a magyarok a szegedi áruházakban, amikor lesajnálják a túloldalról jövő vevőket, akik viszont a nyolcvanas években bámultak a jugó közértek kirakatára, mint pastu gyerek az USA feliratú zsákostápra.
Nem tudni mi az értelme a reklámnak, és ezért jobb esetben béna, rosszabb esetben sunyi. Ha pedig a státustörvényt kell elfogadtatni a gyerekeken keresztül a szülőkkel, és azért kellett a reklám, (apu az adójából, Pistike a csomagfüzetéből dobja meg a szenvedő nemzettestet) akkor dögöljön meg aki kitalálta.
|
