1995-2006, 11. évf. #052 

portré
Biszku Béla
'Semmi törvényelleneset nem csináltam'

Lindner András - Horváth Zoltán - Megdöbbentő, hogy lassan két évtizede omlott össze a Kádár-rendszer, de még senkinek sem jutott eszébe kivallatni a legnagyobb bolsevik gazembert, Biszku Bélát. A puha diktatúra legkeményebb ökle 86 éves lesz idén, és nyugodtan éldegél nyugdíjasként, élvezve a vadkapitalista Magyarország adta előnyöket, pedig hat évvel született korábban szegény Öcsi bácsinál. Otthonában kerestük fel a vén komcsit, akinek meglepően keveset kellett magyarázni arról, hogy mi is az az internet.

Biszku Béla
Volt belügyminiszter
„16 éves koromban már szerszámlakatosnak álltam, mert a Horthy-rendszerben nem tanulhattam, pedig szerettem volna” – mondja fiatalkoráról érezhető fájdalommal a hangjában a Kádár-rendszer keményvonalas politikusa, a rendszerváltás óta teljes visszavonultságban élő Biszku Béla. Hamar bekapcsolódott az ifjúmunkás-mozgalomba, majd jött a Magyar Kommunista Párt 1944-ben, de a háború alatt a párttagság illegalitást és fegyveres harcot is jelentett: „Angyalföldön nagyon erős volt a munkásság szervezettsége, hasznos fogaskerék voltam az ellenállás gépezetében” – intézi el szűkszavúan a daliás időket. A háború után szép lassan mászik egyre feljebb a párt szamárlétráján, 34 éves korára a XIII. kerületi pártbizottság első titkára. Itt éri a forradalom, mellyel már az első naptól kezdve szembeszáll, fegyveres csoportokat szervez az „ellenforradalmárok” ellen. „Egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy a köztörvényesek, Horthy-fasiszták és huligánok randalírozása forradalom lett volna” – illusztrálja, miért is tekintik sokan véreskezű bolseviknak, pedig ez még csak a kezdet. Hitet tesz a rendszerhez hű erők mellett, és novemberben már ott találjuk Kádár János legbefolyásosabb körében. A forradalom leverése utáni megtorlásból is kiveszi a részét, nem véletlen, hogy 1957 februárjától belügyminiszter, és mint ilyen, Nagy Imre halálos ítéletére is ráüti a pecsétet. A hatvanas évektől kezdve egyre nyilvánvalóbban szembekerül Kádárral és a reformtörekvésekkel, ami odáig fajul, hogy Brezsnyevék támogatásával belső puccsot szervezne ellene, ám sikertelenül, és innentől már csak lefelé vezet az út: hat évvel később nyugdíjazzák, és tétlenségben éli túl szinte valamennyi elvtársát. Azóta eltűnt a nyilvánosság elől, magánéletéről előttünk is csak egy pillanatra rebbenti fel a fátylat: „Pacalból még ma is szekérderéknyit bírok enni.”
Úgy tudjuk lakatossegédként kezdte pályafutását. Ez is közrejátszott abban, hogy évtizedek óta lakat van a száján?
- Nagyon jellemzőnek tartom ezt a kérdést. Régen nem lehetett így kezdeni egy interjút, nemcsak velem nem, de senkivel sem. És nem azért, mert én vagy bárki más megtiltotta volna, ez ostobaság. Mások voltak az emberek akkoriban. Ez nem stílus.
Sajnáljuk, ha megsértettük, de hát változnak az idők. Nyilván a felvonógyárban sem elvtársoztak még 1937-ben. Viszont szólíthatták így egymást Apró Antallal, akivel máig titokzatos tárgyalásokat folytattak 1956. október 30-án este a Parlamentben. Nyilván a barátság megmaradt, talán át is jártak egymáshoz. Kíváncsi, hogyan néz ki most az Apró-villa? Medencével meg minden jóval?
- Nem vagyok kíváncsi, ez mindenkinek a magánügye. Annak idején nem volt szokás pénzről, fizetésről beszélni nyilvánosan és ezt most is követendőnek tartom. Miért kell más gazdagságával hergelni, iriggyé tenni a bérből és fizetésből élőt, a dolgozót? Sokkal szerencsésebb, ha senki sem hivalkodik a vagyonával. Aki engem ismer, jól tudja, hogy sosem villogtam drága ruhákkal vagy elegáns villákkal. Nemcsak azért nem, mert más az ízlésem, hanem az előbb mondottak miatt is ez a meggyőződésem.
Talán a meggyőződése segítette át akkor is, amikor nagy horderejű döntéseket kellett meghoznia. Árulja már el, kicsit sem sajnálta kivégeztetni Nagy Imrét? Végül is kollégák, elvtársak voltak!
- Nagy Imre és revizionista csoportja közös ügyünket árulta el. Manapság hallgatnak arról, hogy a Nagy Imre által is bátorított ellenforradalmi, fegyveres bandák mennyi kárt okoztak vidéken, pedig annak idején naponta több száz bejelentés érkezett! Munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől vegyesen. Az volt bennük a közös, hogy valamennyien féltek. Nem tehettük meg, hogy cserben hagyjuk ezeket az embereket. Máig vallom, hogy akkor végveszélybe került Magyarországon a néphatalom, Nagy Imrének megvédenie kellett volna azt, és nem szétvernie.
No és Kádár? Ő nem szervezett fegyveres bandákat, mégis bemártotta Brezsnyevnél. Vele mi volt a baj? Talán nem hívta meg vadászni?
- Hát ha erre kíváncsiak, meghívott vadászni, sosem volt olyan kisszerű ember, mint amilyennek manapság beállítják. Nem titkolom, voltak köztünk nézetkülönbségek, de megvolt bennünk a kölcsönös tisztelet a másik iránt. Én nem "mártottam be" senkit, csupán a véleményemet közöltem a szovjet elvtársakkal. A mai napig úgy gondolom, hogy Kádár János nagy hibát vétett az úgynevezett "reformtörekvések" támogatásával. Meg lehet nézni, mi lett az eredménye.
Maguk Kádárral 1956 végén találtak a hatalom közepibe. Ön épp belügyminiszter volt, mint Kádár 1949-ben. Adott tanácsokat, hogyan kell vezetni a rendőrséget?
- Az más volt. 1957-ben súlyos, akut problémák voltak az országban, azokat kellett megoldani, Kádár János belügyminisztersége esetén pedig még az épülő szocializmust kellett erősíteni. Az ellenforradalom bukása utáni zavaros helyzetben a rendőrség ehhez kevés lett volna, ezért volt szükséges a Munkásőrség megalakítása. Azok, akik ma diktatúráról beszélnek, talán utánanézhetnének, mennyien jelentkeztek a Munkásőrségbe teljesen önként és meg fognak lepődni...
Na és maga adott volna szívesen tanácsokat Petréteinek, ha megkérdezi? Tényleg, nem kérdezték meg a tv-ostrom után?
- Viccel? Úgy tesznek, mintha nem is léteznék, talán azért nem, mert tudnék mesélni néhány mai "demokratáról", hogy annak idején miket műveltek. Az én tanácsaimmal amúgy sem mennének sokra, hiszen én alapból ellenzem ezt a liberális rablódiktatúrát. Csak akkor koppannak majd, amikor az emberek tényleg észreveszik, hogy becsapták őket. '56-ban is rengetegen voltak, akik elmentek itthonról, de a könnyű érvényesüléssel, meggazdagodással hitegetett emberek többsége a nyugati valósággal való közvetlen megismerkedés után hazatért. Ma is sokan vannak, akik "hazatérnének", ám ebből a valóságból nincs hova.
Mintha Navracsics Tibort hallanánk... De ha már parkolópályán van, ki tud jönni a nyugdíjából? Beadta már a gázártámogatási igénylőlapját, vagy azért van még mit a tejbe aprítania?
- Az utóbbi kérdésekre nem vagyok hajlandó válaszolni, mert ízléstelenek. Annyit elárulnék, hogy a mai vezetőkkel összehasonlítva kisnyugdíjasnak számítok. A mai politikát különben sem figyelem, de meggyőződésem, hogy a tévéostrom és a többi rendbontás csak kismiska volt ahhoz képest, ami itt még jönni fog. Tudom, amit tudok.
Másodszor jelzi, hogy komoly titkok őrzője. Legalább egy kis pletyust áruljon el színes mozgalmi múltjából! Mondjuk nevezzen meg egy ügynököt, vagy árulja el, hogy tényleg épül-e kurva nagy gáztározó?
- Nézze kérem, bármilyen nehéz is elhinni a fiatal és félretájékoztatott nemzedéknek, de a mi időnkben is voltak törvények. Én azokhoz a törvényekhez tartom magam, és nem vagyok hajlandó senkit sem bemártani. Ha már itt tartunk, Nagy Imrééket is törvényes alapon végezték ki, nem is értem, mit lehet ezen vitatni. Az ügynökkérdésről csak annyit, hogy jóval többek lehetnek ám érintettek, mint amennyiről az újságok írnak. A gáz- és energiakérdésekről pedig Kapolyi Lászlót kérdezzék, ne engem.
Látjuk, nem kenyere a pletykálkodás, nyilván már az illegalitásban beletanult a titoktartás művészetébe. Sohasem félt 1989 óta, hogy egyszer büntetőbíró próbálja szóra bírni, mint vádlottat? Egon Krenz például csak az idén szabadult a börtönből...
- Nincs mitől félnem, mert semmi olyat nem csináltam, ami a jogszabályokkal ellenkezett volna. Nálunk túl sokan buktak volna bele, ha mi tényleg kinyitjuk a szánkat. Ha Marosán Gyurit, Fock Jenőt, Lázár Györgyöt és a többieket nem vádolták semmivel, engem miért kellett volna? Talán mert nem voltam karrierista, ellentétben a Nyers Rezső-féle kalandorokkal.
A magabiztossága a régi, pedig már 1973-ban bukott embernek tartották, amikor testnevelési területre került. Annyit legalább megsúgna nekünk, hogy kire szokott szavazni?
- Mint mondtam, ebben a komédiában sosem vettem részt, nincs olyan oldal, amire nyugodt szívvel letehetném a voksomat, csak a nyugati érdekeket szolgálja ki mindenki. Ez az erjedés már a nyolcvanas években elkezdődött itt, ebben látom Kádárék felelősségét, hogy akkor nem voltak erélyesebbek. Biztos vagyok benne, hogy később ő maga is megbánta, hogy félreállított.
Végül egy aktuális kérdés: látta Szaddám Husszein kivégzését? Nem nyelt egyet, amikor megfeszült a kötél?
- Maguk engem hiába provokálnak. Én, kérem, büszke vagyok rá, hogy proligyerekből lettem az, ami. Még ma is fél hatkor kelek, ahogyan azt inaskoromban belémnevelték. Politikusként azt tettem, amit abban a helyzetben tennem kellett. De ha úgy alakult volna, szó nélkül visszamegyek melózni is a gyárba. Mert akkor volt munkáspolitika. A mai munkásokkal meg ki törődik? Megmondom én: szarnak rájuk, jó magasról.










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum