1995-2006, 11. évf. #027 

zine
Meleg blokk

Pándi Balázs - E heti mixtape-kritikánk a kilencvenes évek elejének legaljáról mesél. A szerzőnek éppen annyi ideje van írni a mixkazettáról (vagy -cédéről), amennyi idő alatt meg lehet azt hallgatni. Mikor véget ér a kazetta, véget ér az írás is, a kész művet tilos szerkeszteni, maximum a helyesírás javításáról lehet szó. További megkötés, hogy minden egyes számról csak annyit lehet írni, amennyire a lejátszása alatt van idő.

Ha a válogatáscédém eredetét keresni kéne, egészen a 90-es évek elejéig kell visszamennünk, ahol egy magamfajta simatökű 8-9 éves számára a zene egyetlen beszerzési módja arra korlátozódott, hogy magnóval állt a tv előtt, és a mono hangszóróból vette fel az MTV top20-as lista helyezettjeit (AC/DC Highway to Hell című klasszikusát többször hallgattam meg egy nap mint bármi mást). A másik forrás faterom volt, aki 200 forintért árult a piacon "Euro Star" márkájú kalózkazettákat (a mai napig van pár fasza Guns bootlegem...), amikből minden ötösért kaptam egyet. Sajnos a fent említettekből egyik fajtát sem sikerült fellelnem a lakásomban, viszont csináltam egy cédét a fucktothemusic booking születésnapi partyra, amin megtalálható a 90-es évek elejének eurodisco és slágerzenei krémje. Íme.

1. The Cure - Friday I´m in Love
Azt hogy Robert Smith buzi-e vagy sem, talán még maga Boy George sem tudja, de kit érdekel, amikor sikerült a Cure-al megírni egy nótát amit az emberfia szívesen fütyürészik önfeledten az Alibi alőtt állva az 50É megállójában, és amit a mai napig szívesen elhallgat bárhol, bármikor.
Ami emlékem van még velük kapcsolatban, hogy egyszer mutattak a Csellengőkban valami tini Cure-ost aki vérrel felírta a falára, hogy 17 mert szar volt a 17. születésnapja.

2. 2Unlimited - No Limit
Aki megfejti hogy a 'say yeah' előtt mi az a szó amit a holland gizdagyerek bekiabál a flipperben ugrálva, kap egy példányt ebből a cédéből. Erről a nótáról az jut eszembe, hogy Torma Kati általános iskola negyedikben erre táncolta magát halálra valami sulibulin, mielőtt megmutatta a korához képest kifejlett dudáit a wc-ben pár "szerencsésnek".
A csávó meg benne jobban reppel mint az alak a Dupla Kávéból!

3. Ace of Base - All That She Wants
Hogy ismerte-e a producer az Abbát nem tudni, mindenesetre nem kevés a kisérteties hasonlóság a két svéd együttes között. A legjobb az volt amikor a nyurga gyerekről kiderült hogy valami náci zenekarban játszott (megírta a Bravo is!). Persze én már általános iskolában sem dőltem be ilyen pletykáknak (Még akkor se, ha utáltam őket, mint a szart) aztán egy svéd haverom két évvel ezelőtt felvilágosított, hogy az arc zenekarának anno ki is nyomták újra a cédéjét rajta nagy rikító matricával " WITH MEMBERS OF ACE OF BASE ".
Róluk még az jutott eszembe, amikor negyedikes koromban allergia tesztre vittek és a szakállas doki üvöltve énekelte ez, miközben karcolgatott a karomra mindenféle cuccokat.

4. The Shamen - Love Sex Intelligence
Bátyá,m aki nagy diszkós volt akkoriban imádta őket. Ezt csak miatta raktam fel a válogatásra. A másik számuk (nunci nunci veri nunci kezdetű) is király volt, de ennek a szövege is nagyon közel áll hozzám.

5. Soul Asylum - Runaway Train
Csellengők magazin. Más eszébe sem juthat az embernek erről. Az énekest a Bi-Fi kolbász rasta hajával együtt akasztottam volna fel ezért a számért, mert a mai napig ha ez megy a rádióban jóanyám alig akar elengedni munkába.

6. Roxette - Joyride
Most komolyan elgondolkodtam, hogy létezett-e még egy stadionokat megtöltő zenekar a Roxette után, akik retardált és egyben szánalmas kinézetben is rájuk vertek, nem csak nézőszámban? Ugye hogy nem. Hát akkor egy újabb indok, amiért fel kellett tenni őket erre a remek cédére. Róluk még osztálytársam, Dénes Attila jut eszembe aki harmadikban "a madarat tolláról embert ......" feladványt a környezetismeret munkafüzetben úgy egészített ki, hogy a kipontozott részre azt írta be " bőréről ". Bár lehet ezt a sztorit inkább az Ace of Base-nél kellett volna megemlítenem.

7. Kriss Kross - Jump
Hát itt a két kis lurkó akiktől először hallottam 'igirizést' szerintem a figiri Ganxta Zolee is csigiri tőlük hallotta migiri előszőr. Ezt is bátyám komálta leginkább. Az osztályunk miután Guns-osokból állt nem igazán tűrte meg azokat, akik őket favorizálták. Bodor Gábor, aki most nagy P. Mobil meg Tunyogi Rock Band rajongó, viszont szerette ezt a számot. A Papp Ferit erre ütötte a sulidiszkóban.

-----------meleg blokk------------------------------

8. Right Said Fred - I'm Too Sexy
A két figura akik melegek voltak mint a sparhelt, mégis hajlandóak voltak női mellekre dedikálni. Mondjuk legalább nem jöttek zavarba. Egyébként az egyik csávó szerintem kidobó volt nyáron a zöld pardonban.

9. Army of Lovers - Crucified
Mielőtt sokan felháborodnak, hogy átíratokat is felpakolok, amikor annyi remek melódia született abban az időben, előre szólok hogy ez nem az Agnostic Front azonos című nótájának átdolgozása.
Ez az a szám, amely megannyi embert tett látens homoszexuálissá, és vagy kétszer annyit látens homofóbbá a 90-es évek elején. Persze voltak más számaik is, amikkel ostromolták a slágerlistákat, de ebben a nótában van valami hihetetlen dög, aminek sose tudtam betaszajtva ellenállni.

10. Culture Club - Do You Really Want to Hurt Me
Az hogy Boy George buzi-e vagy sem, nem eldöntendő, hanem eldöntött kérdés. Szerencsétlen mondjuk heteroszexuálisnak is borzalmasabb lenne az iraki háborúnál a rettenetes fizimiskájával. Ha megtehetném, kenőkéssel levágnám a fejét és bemutatnám a kamerába, miután felolvastam a követeléseimet.

----------------------------------------------------

11. Dr Alban - It´s My Life
Az "its my life, csikizd a fütyim..." sor még általános iskolai tanulmányaim vége felé is masszív poénnak számított. Dr Alban egyébként hatalmas figura. Egy igazi polihisztor. A svéd feka fogorvos, aki zenéléssel keresi kenyerét megannyi tevékenység mellett. A Right Said Fred, Army of Lovers és Culture Club együttesek után fontos megemlíteni, hogy ő nem (csak) fiúkkal csikiztette a fütykösét, hanem pl. a Baby Sisterses gádzsival is 2000 körül, akit vélhetően dugott, mint a lopott biciklit míg a csaj rá nem jött, hogy már hét éve nem játsszák a számait az ananászfejűnek.

ps: Fater az előbb behajolt a szobába és megkérdezte: " icmájlávot hallgatsz? "

12. Lenny Kravitz - Are You Gonna Go My Way
Na ezt a köcsögöt úgy akasztanám fel, hogy a széket se kelljen kirúgni alóla. Nincs mit ragozni rajta. Szaros bandájával a legszánalmasabb, legganébb jelensége a rockiparnak. Ezt a Szabó Orsi is megmondta volna, akinek már általános negyedikben Demjén paróka díszelgett a lába között. Lehet épp ez a nóta ment akkor, amikor valamelyik szemfüles osztálytársam kiszúrta a parki uszodában mielőtt beugrott a medencébe, hogy kisederedik a bozót a fürdőruha alól.

13. Snow - Informer
Aki egy kurva szót ért a refrénből az vendégem egy nagyfröccsre.
A csávónak egyébként kamuszemüvege volt, és állítólag ült valaki helyett a sitten. Fasz se tudja, ezért a számért rásóznék még egy pár évet akár most is. Ezt is komálta a bátyám, akinek zenei ízlését már akkor sem lehetett eléggé alulbecsülni. Kiváló záró nóta ráadás set előtt egyébként.

Mindenki készített már válogatáskazettát vagy -cédét. Vagy legalább kapott valakitõl. Aki úgy érzi, hogy szívesen alázná meg tinédzser önmagát azzal, hogy megosztja a Matula olvasóival akkori ízlését, az írjon egy olyat, mint a fenti, és küldje el nekünk.










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum