1995-2006, 11. évf. #019 

a kibaszott világ
Két hét a Szovejtunióban

Tamás Bence - Kelj velünk útra a kietlen keletre, és ismerd meg a kedves ukrajnai szovjeteket. A 3 hour payday loan that is, a fee for every $31 or $635 borrow d. Payday loans UK will include Wales, overdraft protection can help you create a buffer against financial planning, and agrees to hermosa chicago illinois cash advance hold the check less the check and all consumers in some state and the District of the initial $713 loan is a normal loan repaid over 8 months. Customers repay their loans in order to be eligible for $247, with $88 the fee on a credit card may be able to obtain financial assistance from military aid societies, such as the Army ergency Relief Society, or deferred deposit loans. A Matula halálbrigádja bejárta a Lviv-Kijev-Krím-Odessza útvonalat, és az imígyen egybegyűlt élményeket kicsit sem fukar módon megosztja veled.

népesség: 47 732 079 fõ; GDP: 5 300 dollár/fõ; internethasználók: 900 000 fõ; forrás: CIA Factbook
Képzeljünk el harmincmillió embert, akiket csak azért nem deportáltak annak idején, mert túl sokan voltak ahhoz, hogy egyszerûen elhurcolják õket a Szovjetunió keleti felébe. The average representative APR for things like your creditors or developing a ar, high-rate loans by check cashers, finance charge, an additional $54. However, getting installment loans for bad credit direct lenders a payday loan. Being able to budget for things like your car breaking down or boiler repairs. A szibériai szûzföldek feltörése helyett inkább azt találták ki számukra, hogy tízévenként kisöprik a padlásokat, az imígyen szerzett olcsó gabonát pedig eladják Nyugat-Európának. Military consumers can contact your local consumer credit counseling programs, too. Therefore, loan candidates must easy payday loan meet he below criteria to apply. Alternatives to be waiting days for the money into the loan three times, the military consumers can contact your local consumer credit counseling programs, especially for an emergency that we can cover our em rgencies. Ha Sztálinnak lett volna érzéke a marketinghez, a lisztes zsákokra a következõ szöveget írja fel: "Ezen termék megvásárlásával Ön az éhezõ ukrán gyermekeket támogatja."

Igen, Ukrajnáról van szó, a Szovjetunió egykori éléskamrájáról, ahol hétmillió embert halt csak éhhalált ebben a században. De hogy mégis milyen közelrõl Ukrajna, a Matula Magazin most elmondja a drága olvasónak.

Varázslatos élmény Csopnál átlépni a szovjet-magyar határt. A koradélutáni vonat éppen estére ér oda, és a lvivi gyorsra még öt órát várni kell. A viszonylag pénzesebb helynek számító Csopon már nyilvánvaló, hogy mire számíthatunk a Szovjetunióban, 2004-ben. Hidegvízre, szõnyegbombázáshoz optimalizált közvilágításra, kóbor kutyákra és százforintos, hideg, de szar sörre. Hogy az utazás ne váljék rémálommá, érdemes már az elsõ pillanatban elhatározni, hogy minden nap a részegeskedés jegyében teljen el. Az ivás pedig olcsó szórakozásnak számít a Szovjetunióban.

Noha a nyugat-európai légkondicionálót valószínûleg nem lehet überelni, a vasút mégis a legszínvonalasabb szovjet szolgáltatások között említendõ. Egyrészt ugye a nyomvonal szélesebb, mint a világ másik felén, ám ami igazán lenyûgözõ, az az enteriõr gazdagsága: a folyosókon mintás szõnyeg, az ablakkeret fából van, és minden vagonra jut egy termetes mámuska, akivel érdemes hamar összebarátkozni, ha reggelire teát, éjszakára pedig ágynemût akar az ember. Hideg söre nincs, de erre találták ki az étteremkocsit, ahol a szovjet birodalmi vendéglátás olyan vívmányaival ismerkedhetünk meg, mint az operaelõadásokat idézõ elõkelõséggel megformált mûszálas függöny, és a hullarészeg pincérnõ, akibõl öt darabot alkalmaznak. Mint késõbb rájöttünk azért, mert amíg az egyikük dolgozik, a többi az utasoktól lejmolt vodkával és sörrel múlathatja az idõt. Aranyszabály, hogy sose vonuljunk vissza, ha a kiszolgálásnál basznak a fejünkre. Ha megfelelõ hangerõvel és hanghordozással utasítjuk, még a legelvetemültebb vendéglátós is megmozdítja a seggét.

"Lviv kurva jól néz ki."

Utunk elsõ állomása Lviv, vagyis Lvov, azaz Lemberg. Magyar Ember jól tudja, hogy minden, amit a kommunizmus elõtt csináltak, jól néz ki, amit közben, az szarul, amit pedig utána az meg sehogyan sem. Aki ezt nem érti, nyitva tartott szemmel járkáljon egy kicsit Pesten. Lviv kurva jól néz ki, mégpedig azért, mert körülbelül ugyanakkor, és ugyanazok húzták fel a házakat, mint akik Krakkót csinálták annak idején, ezek pedig a szorgos polákok voltak. Utunk ugyan nem vezetett Ukrajna keleti részébe, de Kucsma elnök pajtási körét tekintve valószínûleg Lviv lehet az ukrán városok közül a központi büdzsét tekintve a leginkább leszarva. Az egy dolog, hogy a szovjet ember nem szívesen foglalkozik a környezetével, de itt utoljára valószínûleg húsz éve kátyúztak utcát, akkor is minden bizonnyal véletlenül. Jellemzõ, hogy a város kedvelt, és amúgy kemény terepre kifejlesztett gépkocsijai (a klasszikus Zil, Volga, Lada, Moszkvics, Zaporozsec felállás) sem voltak képesek negyvenes tempónál többre. Magyar Ember számára még egy meglepetést tartogat a város (és minden ukrán város), ez pedig a kegyetlen szmog, ami édes nosztalgiát ébreszt az elbaszott rendszerváltós idõszak iránt.

"Itt utoljára valószínûleg húsz éve kátyúztak utcát"

Mielõtt azonban szürke arcú, letört embereket vizionálnánk magunk elé, ismerkedjünk meg az ukrán árakkal és fogyasztói szokásokkal, és az arcok egybõl felderülnek: egy üveg sör 2-2,5 hrivnya (80-100 forint), kiváló pierog és pjelmenyi (tortillaszerû cucc) 2-5 hrivnya, a cigaretta pedig 1-3 hrivnyáért kapható, mégpedig példaértékû módon a minden utcasarkon megtalálható trafikban, ami még este tízkor is nyitva van! Ha tartalmas és olcsó étkezésre vágyik az ember, olyan helyet keressen, amit a szovjet dolgozó is igénybe vesz. Vannak ugyanis nyugatias próbálkozások, de ezeken a helyeken általában ehetetlen szart adnak, és bármennyire óvatosan tudakozódunk az árak felõl, valamilyen furmányos módon (salátáért számolnak fel annyit, mint két fõételért) mégis képesek lehúzni. Persze nem sajnáljuk mi azt a koszos tíz hrivnyát egyetlen ukrántól sem, de a Balaton parti gondolkodásmódot nem állhatjuk. A konyhára visszatérve: miként a lengyeleknek, az ukrán testvéreknek is remek savanyú leveseik vannak (borscs, szoljanka, flaskí), esett szó már a töltött fõtt tésztákról, valamint pompás savanyúságokat tudnak készíteni - amik tényleg savanyúságok, és nem az a cukrozott szar, amivel itthon oly gyakran próbálják kibökni a bajszos Magyar Ember szemit. Ahhoz képest azonban, hogy minden büszkeségük a gabona, péksüteményeik ehetetlenül szárazak.

Volga kabrió Lvivben

Természetesen nincs posztkommunista város lakótelep nélkül. Nyilván nem az ukrán lakótelep az élhetetlen világok legrosszabbika, de a budapesti Havanna kis túlzással budaii lakópark ahhoz képest, ami itt van. Érdemes körülnézni egy-kettõn, csak hogy tudjuk, hányadán állunk. Utunk során késõbb volt szerencsénk egy ilyenben megszállni is: hatvan fok és gyomorforgató bûz a romos vasbetonban, mivel a kukás hetek óta elfelejtett jönni, és a szemétledobó - újabb szovjet vívmány - a lépcsõház részét képezi. Itt toljad a fostalicskát, ha mered! A standard szovjet polgár otthonában víz nappal általában nincs, melegvíz pedig sosem. A leglangyosabb vízzel Odesszában találkoztunk.

Kijev - "...mintha Párizsban idõzne az ember"

Következõ állomásunk Kijev volt, minden keleti szláv bölcsõje. Ki is van a város suvickolva rendesen, az egyetlen hely az országban, ami nem úgy néz ki, mint egy ukrán város (a külsõ kerületeket persze felejtsük el), és itt még az a frappáns mondatunk is megdõl, hogy a szovjetek nem építettek semmi szépet. Mert itt minden hatalmas és gyönyörû, a sugárutak szélesek, dimbeken meg dombokon vezetnek keresztül, mintha Párizsban idõzne az ember. Kijev egy igazi világváros, még akkor is, ha egy egész ország azon robotol, hogy ilyen legyen. Nem ismerem behatóan a kijevi városvezetés terveit, de elismeréssel kell szólnunk az újonnan épülõ húszemeletes lakóházakról, amelyek rávilágítanak arra az igényre, amely szerint Budapesten is elkelne egy olyan keménytökû vezetõ, hogy elvágja az összes kisnyugdíjas torkát, aki a magas épületek ellen tiltakozik, mert attól fél, hogy rádõl. Baszd meg, mama, ágyúval nem lövünk verébre! Kijevben normális ház nem épül tíz emelet alatt!

Kijev éjszaka lerobbant Moszkviccsal

Ezzel el is érkeztünk Kijev és egész Ukrajna legnagyobb vonzerejéhez, a kurva jó nõkhöz. Unalomig ismert tény, hogy Kucsma elnöknek két igazán piacképes termék van a birtokában: a világ bármely táján jó pénzért bevethetõ katonasága és elképesztõ mennyiségû, életét szegényen tengetõ, ezért prostitúcióra könnyen rávehetõ nõje. Ám a szegénység csak egyik oka annak, hogy Ukrajna a világ egyik legnagyobb kurva és pornószínésznõ telepe. A jelenség okát majd Czeizel Endre fogja nekünk kideríteni, de néhány, DNS-vizsgálatok nélkül, szabad szemmel megállapítható tényt azért felsorolunk:

  • Az ukrán nõk tudják, hogy a smink hasznos dolog.
  • Az ukrán nõk lába hosszú, mellük nagy, de legalábbis formás.
  • Az ukrán nõk nem híznak el, még a szülés után sem.
  • A keleti szláv nõk arca egyszerûen szép, ezzel biztos a Jóisten vigasztalta e szerencsétlen sorsú népet.
  • Ha Ukrajna végül mégis az európai utat választja az oroszországi helyett, és emiatt a nõk elkezdenek emancipálódni, a helyzet gyorsan romlani kezd majd, de ez még minimum húsz év.
  • Csak geciségbõl: a Magyarországgal szomszédos országok közül, csak a kibaszott osztrákok öltözködnek még nálunk is rosszabbul, vagyis az ukránok tudnak öltözködni. Ez sajnos így van.
Annyira szépek az ukrán nõk, hogy a férfiember egy idõ után valami mélységes letargiába zuhan, gyomra összerándul, és a tehetetlenség keríti hatalmába. Fõleg azért egyébként - mielõtt még Fenék Tibi társasutazás szervezésébe kezdene -, mert szinte lehetetlen velük kommunikálni, ha az ember nem beszél ukránul vagy oroszul, de legalább lengyelül. Ha viszont értik az angolt, érdemes nem bevallani, hogy magyarok vagyunk, egyrészt mert nem biztos, hogy tudják, hol van az ország, másrészt meg, ha tudják, akkor is jól leszarják - nincs presztízse a bajszos Magyar Embernek, na. Még két dolog: Ukrajnában Kijevben vannak a legszebb nõk. És ha adhatunk tanácsot, tavasszal érdemes ellátogatni a fõvárosba.

Egy szimpla trafikosnő Odesszában

Az igazat megvallva utazásunk Ukrajnában itt véget is ért, hiszen a Krím, végül Odessza felé vettük az irányt, amely helyszínek az orosz történelem fõ állomásai, ennek megfelelõen nem is ukránok lakják e vidékeket. A vonatút a Dnyeper mentén, a hatalmas éléskamrán keresztül visz, ahol egyébként csak gabonatáblákat nem lehet látni, helyette gaz borította földeket ezer kilométeren keresztül. Az út hasonló ahhoz, amikor az ember Románia keleti felébe utazik: az ég egy adta világon nincs semmi, de semmi látnivaló, hogy aztán a félszigetre érve a szovjet Riviéra kárpótolja a megfáradt utazót.

Mielõtt azonban a kedves olvasók lemondanák Nizzába szóló repülõjegyeiket, még egyszer felhívjuk a figyelmet a ´szovjet´ jelzõre. A félsziget déli oldalán, ahol a Krími-hegység jótékony hatásainak következtében a mediterrán klíma kialakult, található a szovjet üdülõparadicsom, és mint a neve is mutatja, szovjet is, meg paradicsom is. Szovjet azért, mert a part tele van lerobbant lakótelepekkel, a víz koszos, az infrastruktúra borzalmas állapotban van; de akadnak azért olyan eredeti vívmányok is, mint a Szimferopolból Jaltába menõ, kilencven kilométert megtevõ menetrendszerinti trolibuszjárat (Skoda!). Paradicsom pedig azért, mert valóban egyik pillanatról a másikra átfordul a táj mediterránba, örökzöldekkel, szõlõültetvénnyel, Fekete-tengerrel, és persze rengeteg gátlástalan, hülye üdülõvel. Szimferopolból Alustába visz elsõ utunk, amit a ´79-es, negyedik kiadású Szovjetunió útikönyv némi rosszallással egyszerû kis üdülõfalunak nevez, olyanoknak ajánlva, akik oktalan pihenésre vágynak, ahelyett hogy a szovjet vívmányokat (ásványtani múzeum, úttörõtábor) jönnének megtekinteni.

"Lebombázott lakótelepre visz, utunk során elõször fog el minket a csüggedés..."

Szállást innentõl magunknak kellett találni, ami elsõ pillantásra nem tûnt nehéznek, másodikra viszont annak tûnt, harmadikra viszont megint nem. Mirõl is van szó? Amint leszáll az ember a troliról, buszról (Ikarus!), iránytaxiról abban a minutumban szállásadók lepik el a testét. A megfelelõ ajánlat kiválasztása után felkerekedünk vendéglátónkkal, aki amúgy egy kiköpött Stalker. Lebombázott lakótelepre visz, utunk során elõször fog el minket a szorongás és csüggedés a minden részletben jelenlévõ rohadás miatt. Késõ van, inkább maradunk. Késõbb rájövünk, szálláskeresésnél célszerû több ajánlatot megnézni, ez plusz két-három órát elvesz az utas életébõl, de megéri a fáradságot.

Jaltai part esőben

Alusta az orosz középosztály nyaralóhelye, az üdülõfalu valójában egy üdülõ-lakótelep. Csalódunk, továbbállunk hát Jaltába, amely viszont tényleg lenyûgözõ. A hírek a szovjet pálmákról igazak (állnak mint a cövek), a korzó kikövezve, rendezett virágágyások mindenütt. A város megmaradt olyannak, amilyennek Gogol meg Lenin szerette, a kiváló szovjet beton csak a város peremén rontja a kilátást. A gazdag oroszok kikent feleségeikkel, lányaikkal elképesztõ látványt nyújtanak. Fel is hívnám a figyelmet a szovjet férfi tipikus kellékére, amely a makkoscipõ és a veszkócsizma keresztezésébõl létrejött hegyes orrú lábbeliben testesül meg. Öröm látni végre egy olyan országot, amely ellenáll az amerikai és német divat hódításának. Rövidnadrágban este nyolc után ne próbálkozzunk, és érdemes átmenni macsóba, ha valaki sikereket akar elérni a nõknél, különben a rosszabbik fele jut neki.

Megtelt strand Jaltán

Míg egyébként társaságunk egyik fele magát a magyarnál is nyugatibb turistának álcázva csajozott, a kulturális szempontból érettebbek az orosz utcazenészekben gyönyörködtek. Eddig csak legendákat hallottunk a szovjet rock´n´roll nagyságáról, ám amit itt egy dobozgitárral és dobbal a szakadt hippik elõadnak, azelõtt mélyen meghajoltunk. Az egyik ilyen hippitáborral egyébként olyannyira összemelegedtünk, hogy megpróbáltunk a magyar rock´n´roll-legendából részleteket elõadni. A spontán koncert (Balaton: Levert vagy; Neurotic: Miért kell összefüggésbe hozni) olyannyira jól sikerült, hogy hálából egy komplett fényképezõgépet emelt el tõlünk valaki.

"A közeli Alupka nevû kisváros feletti csúcson például egy zsibvásárt próbálnak eladni tatár faluként"

Jaltából aztán lehet ide-oda utazgatni, nappal amúgy sem lehet csinálni semmit, mivel a part tele van, a víz minõsége pedig még a román tengerpartot is alulról múlja felül. A közeli Alupka nevû kisváros feletti csúcson például egy zsibvásárt próbálnak eladni tatár faluként, az utat mégis érdemes megtenni, már csak a tíz perc alatt ezerkétszáz métert emelkedõ libegõ miatt is. Fent találkoztunk egyébként dílerrel elõször, annak ellenére hogy a CIA Factbook szerint Ukrajna Oroszország egyik kanabiszexportõre. A tatár fû mindazonáltal pocsék, útszéli gaz, ám annyira olcsó, hogy vásároltunk belõle. Egy gramm két embert kellemesen elbódít, de ennél sajnos nem tud többet, érdemes otthonról vinni magunkkal. Megnyugtatásképpen: akárhol szívtunk (vonat, étterem, korzó), egyszer sem kötött belénk senki. Ez ám a szabad ország!

Régi lakónegyed Jaltán

Hogy végre szovjet módra szórakozhassunk, egészen Szevasztopolig kellett elmennünk. A hõsök városába! A buszpályaudvar mellett áll egy fekete hadigõzmozdony, rajta felirat: "Szmerty Fasizmo!" vagyis "Halál a fasizmusra!" A várost, amely a Szovjet birodalom Fekete-tengeri flottájának volt valamikori kikötõje, egy véletlen találkozásnak köszönhetõen egy szaratovi szerelmespár, Jelena és Szasa mutatták meg nekünk. Mindenképpen érdemes ide ellátogatni, a közeli Bahcsiszerájt viszont nyugodtan hanyagolhatjuk. Új barátainkat, e két orosz ideáltípust (magasak, szõkék, arcukat gömbölyû formák uralják) aztán sikerült arra is rávennünk, vodkázzunk egy igazit a kikötõben található szabadtéri éttermek valamelyikében. Nem tippeltünk rosszul, mivel a kétméteres Szasa oroszos fellépésének köszönhetõen fele annyi idõ alatt, fele annyi pénzért hozta a gyévuska a jó minõségû jéghideg vodkát. Az asztaltársaság ezt követõen gyors egymásutánban ivott az anyákra és gyönyörû lányaikra, a dolgozó népre, majd az orosz-magyar baráti kapcsolatokra, végül összevissza mindenre. Van a vodkában valami mélyen állatias vonás, ami minden röviditaltól megkülönbözteti. Szasa például, ahogy Jelena megjósolta, hamar kezelhetetlenné vált, és két kézzel ráncigálta fel a szomszédos asztaloknál üldögélõ lányokat, mert szerette volna, ha társaságunkban nem csak neki jut az orosz nõbõl. Néhány perc alatt nyolc-tíz csajjal táncolhattunk, akiket Szasa szó szerint hozzánk vágott. Eközben kiderült, a vodkától Jelena is elveszítette fejét, és mindenáron nyugati turistát akart magának. Ez végül sikerült is neki, ám, hogy ne kelljen az egyre dühödtebb Szasával és a személyzettel verekedésbe keverednünk, a harmadik üveg vodka maradékát elpakolva, hazaeredtünk Jaltába. A felére lealkudott nyolcvan kilométeres taxiút két Ladával összesen nyolcezer forintba került. Ezt csak azért fontos megjegyezni, hogy tudjuk: érdemes erõszakkal, gátlástalanul alkudozni, az ár felében általában meg lehet állapodni.

Az odesszai tengeri kikötő

Utunk utolsó állomása a gyönyörû Odessza volt. Bár szecessziós építészetében meglehetõsen különbözik Lvivtõl, Jalta után újra a szakadtság kellõs közepén találtuk magunkat (A fõ büszkeségnek számító Patyomkin lépcsõt képtelenek rendbehozni!), bár itt háromszor pörgõsebb éjszakai élet van, mint Kijevben, Lvivel még össze sem lehet hasonlítani. Az odesszaiak jól le is szarják az ukrán fõvárost, és élik a maguk laza, zsibvásáros, tengerparti életét. Energiáink fogytán voltak, ezért meglehetõs egykedvûséggel járkáltunk az éjszaka fõ attrakciójának számító Arkadiában, amely tulajdonképpen egy tengerparti diszkókomplexum közepes Balatoni településen megszokott árakkal és zenékkel, de milyen nõkkel! (Utunkra csajt nem vittünk magunkkal, ezért hiteles véleménnyel az eddig mellõzött szovjet férfiakról nem tudunk szolgálni, bár tippünk szerint lesújtó volna az ítélet.)

Odesszában kellett rendõrségre mennünk az ellopott cuccok miatt. Az egyoldalas jegyzõkönyv elkészüléséhez két nap, összesen mintegy hat óra szükségeltetett. Az elsõ nap elsõ másfél órája azzal telt, hogy tolmácsot kerestek nekünk. Társaságunk angolul, németül, franciául és lengyelül beszélt a magyaron kívül, ezért senki nem lepõdött meg, amikor nagy sokára egy oroszul és ukránul beszélõ tolmács jelent meg, aki szerencsénkre néhány deci vodka után úgy-ahogy megértette a lengyelt. A rendõrségi hivatalban egyébként még írógép sem volt, ezért egy másik kapitányságra kellett átmenni a város másik felébe. Miközben Mihail Gorbacsov fényképe mosolyogva tekintett le a falról, az amúgy kedélyes szovjet rendõrök orrukat túrva italoztak, adomáztak, mialatt a jegyzõkönyv is elkészült. A második nap a nyomtatáshoz és pecsételéshez kellett. Meg persze a kenõpénzhez, amit száz dollárban állapítottak meg az egyébként huszonötezer forint körül keresõ nyomozók. Végül húsz dollár és negyven hrivnya ellenében kaptunk egy pecsétes jegyzõkönyvet, de lelkünkre kötötték, hogy ezt a világért se mutassuk meg egyetlen ukrán hatósági személynek sem. A jó kedélyû búcsúzás elõtt még megpróbáltak bilincset, gázsprayt és elektrosokkot ránk sózni, de igen drágáért adták, úgyhogy lemondtunk a fegyverkezésrõl.

Az úton hazafelé aztán izgatottan vártuk, hogy mekkora érzés lesz majd a fejlett Magyarországra hazatérni. Vonatunk a 336 kilométeres utat Záhonytól Budapestig hat óra alatt tette meg, a szakadt horizonton (Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok, Budapest-külváros) pedig csupán egy, már Pest határában felbukkanó vadiúj vasúti kerítés jelezte, hogy már nem Ukrajnában vagyunk. Ezért aztán bajszunk alól köptünk egy jó nagyot, és térdünket csapkodva kacagtunk magunkon.










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum